A trianoni békeszerződés az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként, a háborúban vesztes Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság új határait. (Ausztria határairól emellett a Saint Germain-i békeszerződés is rendelkezik.)

A trianoni békét az 1920 tavaszán kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának két politikailag súlytalan tagja írta alá, s a kormány hamarosan lemondott.

A szerződés Magyarország (Magyar Királyság) új határainak megállapítása mellett 35 000 főben korlátozta a magyar hadsereg létszámát, megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását. Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is. 1920. június 4-én budapesti idő szerint 16:32-kor írták alá a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon-kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a Galérie des Cotelle-ben.

A szerződést nem írta alá a szintén az antanthoz tartozó Amerikai Egyesült Államok, amely akkor nem lett tagja a Népszövetségnek. Az USA és Magyarország később Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezik a trianonival.

A trianoni békeszerződést gyakran trianoni békediktátumnak is nevezték és nevezik – még aláírói és törvénybe iktatói is –, azt jelezve ezzel, hogy a szerződésben foglaltakat a győztesek által a vesztesek számára diktált kényszer szülte.

A trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az Országgyűlés 2010-től.

Az I. világháború során az 1915-ös londoni egyezményben az antant Szerbiának ígért területeket. 1916-ban titokban odaígérte Erdélyt és Kelet-Magyarországot a Vásárosnamény-Debrecen–Csongrád-Tisza vonalig a Román Királyságnak, ha az hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának. Miután Románia szinte azonnal vereséget szenvedett, majd különbékét kötött a Monarchiával, és csak a világháború utolsó napjaiban üzent újra hadat, az antant eleinte vonakodott elismerni a román területi követelések jogosságát.

A Monarchia elnyomó nemzetiségi politikájával elégedetlen kisebbségi vezetők, mint például Edvard Beneš cseh nacionalista politikus, a világháború kitörésének pillanatától a nyugati országok vezetőinél lobbiztak a Monarchia feldarabolása és nemzetállamok létrehozása érdekében. Az antant hatalmak először egy többnemzetiségű, konföderatív monarchiát képzeltek el a háború után, de később világossá vált, hogy Ausztria-Magyarországot nem tudják leválasztani Németországról, és elfogadták Beneš álláspontját.

Teleki Pál "vörös térképe" az etnikumokról
A magyar uralkodó és politikai osztály még 1918 nyarán sem számolt komolyan a vereség lehetőségével. Szeptember végén a Német Császárság vereséget szenvedett a nyugati fronton, majd október végén a Monarchia hadserege is kivérzett Itáliában. Az elégedetlenség forradalomba csapott át Magyarországon. Horvát-Szlavónország elszakadt a Magyar Királyságtól. Károlyi Mihály kormánya feloszlatta a hadsereget. Egyedül a Székely Hadosztály maradt meg mint számottevő katonai erő. Ezt kihasználva a háborút kevesebb emberveszteséggel átvészelő Románia, Szerbia és az addig nem is létező Csehszlovákia – melynek vezetői az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregéből dezertáló katonákból toboroztak légiókat – az antant politikai és anyagi támogatásával bevonult az országnak saját nemzetiségei által is lakott területeire anélkül, hogy ott komoly fegyveres ellenállásba ütközött volna. Erre azért volt szüksége Romániának, Szerbiának és Csehszlovákiának már a békeszerződés aláírása előtt, hogy a majdan létrejövő határoknak kész helyzetet teremtve érvényt tudjanak szerezni. Nem volt ugyanis valószínű, hogy az antant vezető hatalmai komoly hadsereget küldve ezt megtették volna helyettük.

Kisantant akciók

A környező államok haderőinek bevonulását a belgrádi egyezmény tette lehetővé, amelyet 1918. november 13-án, 23 óra 15 perckor írt alá Linder Béla, a magyar kormány megbízottja. Ebben Magyarország hozzájárul a demarkációs vonalak és demilitarizált övezetek antant-csapatok általi megszállásához. A román hadmozdulatok már december 13-án megindultak (ekkor még antant haderőnek beállítva magukat), mindössze 5-6000 fős haderővel szállták meg Erdélyt és vonultak folyamatosan nyugat felé.

Károlyi Mihály 1918. december 3-án kiáltványt intézett a magyar néphez Fernand Vix vezérkari alezredesnek, a Budapesti Szövetséges Katonai Misszió vezetőjének követelései után.

Philippe Berthelot december 23-án tájékoztatta Károlyi Mihályt: a román hadseregnek megadta az engedélyt arra, hogy a november 13-i egyezmény által előírt demarkációs vonalakat átlépje. A Román Királyság már december 13-án proklamálta Erdély és a Regát egyesülését.

A magyar kormány december 20-án elvezényelte Kolozsvárról a Székely Hadosztályt, így a románok Kolozsvárt ellenállás nélkül foglalták el (december 24). A magyar hírszerzés december legvégén jelentette a kormánynak, hogy a román haderő alig 5-6000 főnyi, és azok nagy része is csak gyengén felszerelt, moráljában labilis. A jelentés szerint néhány zászlóalj mozgósításával a román hadsereget ki lehetett volna verni a Kárpát-medencéből. Ehelyett Károlyi 1919. január közepéig folyamatos visszavonulásokat rendelt el.

A vezető győztes hatalmak demarkációs vonalak kijelölésével egyre nagyobb területek átadását követelték. 1919. január 18-án már megkezdődött a békekonferencia. Ekkor még csak a győztes államok részvételével, és ott főleg – magyar vonatkozását tekintve – Románia, Szerbia és Csehszlovákia területi igényei kerültek szóba.

Tavaszi hadjárat

Az 1919. március 20-án benyújtott Vix-jegyzék elutasítását követően – melynek értelmében csaknem a Tiszáig engedte volna át a területét Magyarország Romániának – lemondott a Berinkey-kormány, mivel tévesen arról értesültek, hogy Károlyi Mihály köztársasági elnök "szocialista" kormány megalakítására irányuló törekvését siker koronázta. Mindeközben estére megszületett a döntés a szociáldemokrata és a kommunista pártok egyesüléséről, ezzel együtt a proletárdiktatúra bevezetéséről. A kormányzást a Garbai Sándor vezette Forradalmi Kormányzótanács vette át, ám ténylegesen a külügyi népbiztosként tevékenykedő Kun Béla gyakorolta a hatalmat. Ezzel egyidőben Aradon, majd a francia megszállás alatt álló Szegeden ellenforradalmi kormány alakult gróf Károlyi Gyula vezetésével, amelynek hadügyminisztere Horthy Miklós lett. A teljes nemzetközi elszigeteltségben megalakult új magyarországi tanácskormány, amelyet csak Szovjet-Oroszország ismert el, Vörös Hadsereget szervezett és megkísérelte felvenni a harcot az ország területi integritását veszélyeztető szomszédos országokkal. (Lásd: Északi hadjárat és 1919-es magyar-román háború.) Ugyanakkor politikai ellentétek miatt nem biztosított lőszer- és élelmiszer-utánpótlást a Székely Hadosztály számára, amely végül a román hadsereg előtt letette a fegyvert, így Románia megszállása alá került az egész Tiszántúl. A magyar Vörös Hadsereg Stromfeld Aurél vezetésével sikeresen visszafoglalta a Felvidék keleti részét, sőt még Zólyomot és Érsekújvárt is Csehszlovákiától.

Clemenceau jegyzéket küldött a Kormányzótanácshoz, amelyben közölte Magyarország északi és keleti határait, és követelte, hogy a Vörös Hadsereget északon vonják vissza e határok mögé. Cserébe – így a jegyzék – a románok távoznak a Tiszántúlról, és Magyarország meghívást kap a békekonferenciára. A proletárdiktatúra vezetői – hosszas vita után – elfogadták a javaslatot.

Román megszállás Magyarországon

Az antant követelésének eleget téve megkezdődött a Felvidékről való visszavonulás. Stromfeld lemondott, helyére Julier Ferenc került. A román csapatok azonban nem mozdultak a Tisza mellől. Ekkor a Magyarországi Tanácsköztársaság a tiszai támadással fegyveresen akart érvényt szerezni a jegyzéknek, amely azonban a csapatok gyenge harcértéke miatt pár nap alatt összeomlott. Kun Béla és társai különvonaton távoztak az országból.

Ezt követően Peidl Gyula alakított szociáldemokrata-kommunista kormányt, de a román csapatok megszállták Budapestet, Győrt és Veszprémet. Friedrich István – József főherceg megbízásából – csendőri segítséget is igénybe véve feloszlatta a magyar kormányt, majd saját maga újat alakított, amelyet azonban az antant nem ismert el.

Románia 1919. augusztus 11-én ultimátumot intézett József főherceghez. Az ultimátum szerint Magyarországnak teljesíteni kell minden román követelést, feladni minden hadianyagát és hadikészletét, támogatnia kell Romániát a Bánát megszerzésében, sőt politikai uniót kell létrehozni, amelyben a korábbi Osztrák–Magyar Monarchiahoz hasonlóan a román király lenne Magyarország uralkodója is. Harry Hill Bandholtz, az aznap érkezett amerikai megbízott ezt a tájékoztatást adta József főhercegnek: „Figyelembe véve azt a tényt, hogy mivel nem a román teljhatalmú megbízott adta át (ti. az ultimátumot), nyugodtan megüzenheti a küldőnek, hogy menjen egyenest a pokolba.

Horthy színrelépése

Horthy Miklós 1919. augusztus 18-án lépett először a nemzetközi politika elé azzal, hogy fegyveres erejével rendet tesz az országban. „A ma reggeli ülésen Horthy, az osztrák–magyar haditengerészet volt tengernagya kijelentette, hogy kész újra szervezni a magyar hadsereget és négy nappal az erre vonatkozó engedély kiadását követően már tényleges haderő felett redelkezhet.”[10]

Horthy Miklós kommunista-ellenes tiszti különítményekből hadsereget toborzott, majd csapataival az antant engedélyének birtokában a Dunántúlra vonult, főhadiszállását pedig Siófokon rendezte be. George Russel Clerk brit diplomata végül vele állapodott meg arról, hogy a román kivonulás után az általa vezetett Nemzeti Hadsereg vegye át az ellenőrzést Budapesten.

A szerződés megszületése

Hazánk sírásói: Lloyd George angol, Orlando olasz, Clemenceau francia miniszterelnök és Woodrow Wilson amerikai elnök.
Még 1919 elején a béketanács semleges bizottságokat jelölt ki az etnikai határok megállapítására. Ez a Felvidéken például így zajlott: a semlegesnek nevezett delegáció két tagja cseh születésű amerikai állampolgár volt (Jan Karmezin és Robert Kamev). Ők Kassán a Schalkház szállodában hamisított jegyzőkönyveket vettek fel, amelyek később a tárgyalásokon döntő érvként szerepeltek az elcsatolás mellett. Ugyanakkor a Teleki-féle térképeket nem vették figyelembe.

A béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba, gróf Apponyi Albert vezetésével, soraiban gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pállal. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba internálták, és ott háziőrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián. Csak 1920. január 16-án – a béketervezet végleges lezárása után – nyílt lehetőség arra, hogy a magyar küldöttség is előadhassa az álláspontját. Ekkor tartotta meg gróf Apponyi Albert a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres „védőbeszédét”.

ly nehéz és különös helyzet előtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben? Önök, Uraim, akiket a gyõzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bûnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelõsökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen õ az, aki az összes nemzetek közül a legbûnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidõn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák–Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök.

A Grand Trianon palota Versailles-ben
Ezután átvették a szerződést tartalmazó dokumentumot, majd pár nap múlva – lényegében anélkül, hogy figyelembe vették volna a magyar érveket – aláírták. Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút a határ túloldalára került (főleg katonai okokból). Például az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára (például a Csallóköz, Székelyföld, az egykori Partium és Bácska egyes részei), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt. A magyar tárgyalási stratégia alapvetően Magyarország területi integritásának megőrzését szerette volna elérni. Érveik az ország történelmi, földrajzi és gazdasági egységét igyekeztek alátámasztani. Emellett a magyar delegáció kérte a népszavazás lehetőségét is, a szövetségesek által sokat hangoztatott önrendelkezés és nemzetiségi elvre hivatkozva. Apponyi beszéde sokakban nagy hatást keltett, mivel azonban a békeszerződést illetően a döntés már megszületett, érveit nem vették figyelembe.

A szerződést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter írták alá 1920. június 4-én. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe.

A Szent István egykori koronájához tartozó területek uralkodó osztályai által képviselt magyar népet minden szövetséges egyöntetűen a világháború legfőbb segítőjének, ha ugyan nem az első számú felelősének tartja. A magyarok már a háború előtt is azon mesterkedtek, hogy a propaganda minden eszközével elkendőzzék a korábbi magyar kormány és főleg bizonyos arisztokrata kormánykörök tetteit. Ám mindezek ellenére a háború folyamán sikerült lelepleznünk a magyar oligarchia valódi lényegét, valamint Magyarországon a háború előtt és alatt uralkodó valódi állapotokat. Az egész világ elborzadt ezeknek a tősgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán, és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta kik, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő.

Magyarország új határai

Magyarország (más néven Magyar Királyság vagy a Magyar Szent Korona országai) az alábbi területeket veszítette el:

* Erdély és jelentős területek Magyarország keleti részéből (az ún. Partium, valamint a Bánság keleti része) Romániához került; – 103 093 km², a Magyar Királyság 31,78%-a.
* az északon a főleg rutének által lakott Kárpátalja, a főleg szlovákok lakta Felvidék, a szinte csak magyarok lakta Csallóköz Csehszlovákiához került; – 61 633 km², a Magyar Királyság 18,9%-a.
* délen az újonnan alakult délszláv állam, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része lett
o Magyarországból a Szerémség, Drávaköz (1163 km²), Bácska és a Bánság nyugati része, valamint a Muraköz (729 km²) és a Muravidék (947,8 km²) – 62 092 km², a Magyar Királyság 19,14%-a.
o egész Horvát-Szlavónország; – 42 541 km², a Magyar Királyság 12,87%-a.
* nyugaton egy sáv Ausztriához került, ahol később az új területekből Burgenland néven önálló tartományt hoztak létre a már aláírt Saint Germain-i békeszerződés alapján; – 3 965 km², a Magyar Királyság 1,22%-a.

Továbbá

- északon Szepes és Árva megyéből az alábbi községek kerültek Lengyelországhoz:
Alsólápos (Lapsze Niźnie), Alsólipnica (Łipnica Wielka), (Czarny Dunajec*), Jablonka (Jabłonka), (Nowy Targ*), (Raba Wyżna*), (Bukowina Tatrzańska*)
Czarny Dunajec községből Pekelnik (Piekelnik) és Podszkle (Podskle) települések, Nowy Targ községből Derzsény (Dursztyn), Bélakorompa (Krempachy) és Újbéla (Nowa Biała) települések, Raba Wyżna községből Bukovinapodszkle (Bukowina Osiedle), Harkabúz (Harkabuz) és Szárnya (Podsarnie) települések, Bukowina Tatrzańska községből Feketebérc (Czarna Góra), Szepesgyörke (Jurgów) és Répásfalu (Rzepiska) települések; – 589 km², a Magyar Királyság 0,18%-a.

- Fiume (mai neve: Rijeka) városa is a magyar Szent Korona része volt, de rövid önállóság után Isztriával és Zárával együtt Olaszországhoz került, majd 1947-ben Jugoszláviához csatolták; – 21 km², a Magyar Királyság 0,000065%-a.

A békeszerződés eredményeképp a 325 411 km² összterületű Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát, (az ország Horvátország nélküli területe 282 870 km²-ről 92 963 km²-re csökkent)lakosságának több mint a felét, az 1910-ben még 20 886 487 fős ország lakossága 7 615 117 főre esett vissza.

Kisebb módosítások

- 1920. augusztus 1-jén az őrségi Kerca határőrei a két falu felkelt népével összefogva kiűzték a szomszédos Szomoróc községet megszálló szerb-horvát-szlovén csapatokat. A fegyverrel kinyilvánított akarat eredményeként – hosszas tárgyalás után – 1922. február 9-én Szomoróc visszatérhetett Magyarországhoz.

- A Zala megyei Jósecet (Szentistvánlakot), amely Bödeháza és Zsitkóc között található, nem is említi a trianoni békeszerződés. Mivel közelebb fekszik Bödeházához, Magyarországon maradhatott.

- Sopron és néhány környező falu az 1921-ben tartott népszavazás alapján a Magyarországhoz tartozás mellett döntött, ezzel Sopron a „leghűségesebb város” címet érdemelte ki (lásd még: Soproni népszavazás);

- az Ausztriának ítélt országrészen Vas vármegye szombathelyi járásában kitört zendülés ill. tiltakozás nyomán tíz határmenti, németek és horvátok lakta falu

– Felsőcsatár (egykor Alsó- és Felsőcsatár), Horvátlövő, Narda (egykor Kis- és Nagynarda), Ólmod, Pornóapáti, Szentpéterfa, Vaskeresztes (egykor Német- és Magyarkeresztes) – osztrák fennhatóság alatt megtartott népszavazás után 1923. január 10. és március 9. között átkerült Magyarországhoz, Szentpéterfa ezzel kiérdemelte a „leghűségesebb magyar község” címet. Eredetileg Rendek (Liebing) és Rőtfalva (Rattersdorf) kerültek volna Magyarországhoz, de ezen községeket osztrák kérésre elcserélték Szentpéterfa és Ólmod községekre;

- Ausztria mellett nyilatkoztak Nagysároslak (Moschendorf), Karácsfa (Hagensdorf) és Lovászad (Luising) községek (körmendi járás);

- 1924-ben Somoskőnek sikerült kiharcolnia, hogy Magyarországhoz tartozzon. A határt a falu dombján levő várfal alatt húzták meg. (A Magyarországnak ítélt Salgóbányára vezető egyetlen járható út ugyanis a Csehszlovákiának ítélt Somoskőújfalun és Somoskőn keresztül vezet.)

Kettévágott települések

Néhány esetben az új határok belterületen vágtak szét egyes településeket.

- Dél-Komárom és Észak-Komárom
- Nagylak
- Somoskő

Gyakran fordult elő, hogy egyes külterületi részeket vágott el a központi belterülettől az új országhatár, s az elvágott rész önálló községgé szerveződött. Néhány példa:

- Sátoraljaújhely határából Karlatanya, a mai Újhely
- Nagyszalonta határából a mai Újszalonta
- Ottlaka határából a mai Pusztaottlaka
- Szabadka határából a mai Csikéria, Kelebia és Tompa
- Doborgaz, Keszölcés, Süly és Vajka határából a mai Dunasziget

Ennél is gyakrabban fordult elő, hogy egyes elvágott külterületi részeket az új országhatár miatt más községhez csatoltak. Példák:

- Pomogy határából a ma Sarródhoz tartozó Mekszikópuszta, mai nevén Fertőújlak
- Féltorony határából az először Hegyeshalomhoz, majd 1946 óta Várbaloghoz tartozó Albertkázmérpuszta

A leggyakoribb eset az, amikor nem egy-egy települést vágott ketté a határ, hanem korábban szorosan együttélő településeket zárt el egymástól.

Demográfiai következmények

A Magyar Királyság lakóinak száma 20 886 487-ről 7 615 117-re esett vissza. 1910-ben a Magyar Királyságban élő magyar népesség az össznépesség kb. 48,1%-át - Horvát-Szlavónország nélkül 54,6%-át - tette ki. Noha az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása gyakran nem követte a nyelvi vagy nemzetiségi határokat. Sok esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain. A magyar nemzetiségűek lélekszáma az elcsatolt területeken az 1910-es népszámlálás alapján:

- Felvidéken (ma Szlovákiához tartozó területen): 884 000 fő, a helyi lakosság 30%-a

- Árva vármegye és Szepes vármegye Lengyelországhoz került részein: 1 000 fő, a helyi lakosság 1,15%-a

- Erdélyben, Partiumban és Kelet-Bánságban (ma Romániához tartozó területen): 1 662 000 fő, a helyi lakosság 32%-a

- Vajdaságban (ma Szerbiához tartozó területen): 420 000 fő, a helyi lakosság 28%-a

- Kárpátalján (ma Ukrajnához tartozó területen): 183 000 fő, a helyi lakosság 30%-a

- Horvátországban: 121 000 fő, a helyi lakosság 3,5%-a

- A Muramelléken (ma Szlovéniához tartozó területen): 20 800 fő, a helyi lakosság 1,6%-a

- Őrvidéken (Burgenland, a ma Ausztriához tartozó területen): 26 200 fő, a helyi lakosság 9%-a

- Fiume városában (ma Horvátország része): 7 000 fő a helyi lakosság 23,9%-a

Egyéb hatások

Ami a gazdaságot illeti, a korábbi Magyar Királyságból a termőföld 61,4%-a, a faállomány 88%-a, a vasúthálózat 62,2%-a, a kiépített utak 64,5%-a, a nyersvas 83,1%-a, az ipartelepek 55,7%-a, a hitel- és bankintézetek 67%-a került a szomszédos országok birtokába. Romániának és Jugoszláviának részt kellett vállalnia Magyarország anyagi tartozásainak rendezésében a fennhatóságuk alá került területek miatt. A további intézkedések közé tartozott, hogy nem épülhet Magyarországon vasút egynél több sínpárral. Magyarország azokról az Európán kívüli területi előjogokról is lemondott, amelyek a korábbi Osztrák–Magyar Monarchia területéhez tartoztak. Az elcsatolt területeken az új rezsimek megbízhatatlannak tartották a korábbi, többnyire magyar nemzetiségű értelmiségi, hivatalnoki réteget, és sokukat elbocsátották. Nagy részük az 1920-as években Magyarországra települt át, ahol komoly nélkülözések után is csak részben találtak munkát. Mindez belpolitikai feszültségeket keltett, felerősítette a magyarországi antiszemitizmust.[forrás?]

A magyar közvélemény így látta Trianont: „Felbontották Ausztriát, hogy ne tűrjenek Európában sok nemzet felett zsarnokoskodó egy államot. És egy Ausztria helyett csináltak csehekből, morvákból, szlovákokból, lengyelekből, magyarokból, németekből, kisoroszokból álló Csehszlovákiát; csináltak románokból, németekből, szerbekből, bulgárokból, törökökből, tatárokból, cigányokból álló Romániát; csináltak szerbekből, bosnyákokból, horvátokból, szlovénekből, törökökből, montenegróiakból, vendekből, románokból, albánokból, olaszokból, cincárokból álló Jugoszláviát. Vagyis csináltak egy Ausztria helyett négyet.”

A fenti megállapítás után hat évtizeddel bebizonyosodott, hogy ezek a kreált államok nem életképesek, sorban felbomlottak, volt amelyik békességben, volt amelyik háborúban. Ma már csak Ausztria és Románia olyan állam, amelyik létezik még a trianoni szerződés által Magyarország területéből részesülő államok közül.

Utóélete

A szerződést diktáló nagyhatalmak közül az Amerikai Egyesült Államok sosem ratifikálta azt. Nagy Britanniában és Franciaországban is erős ellenállás kísérte a ratifikációt. A francia parlamentben a békeszerződés ratifikációját előadó Guernier csak azzal ajánlotta a véglegesítést, hogy a Millerand-féle kísérőlevél (amelyet a magyar kormány Fouchet-jegyzék néven kapott meg) lényeges módosításokra és enyhítésekre ad módot. Margain képviselő erre leszögezte, hogy a kísérőlevél önmagában bizonyítja a szerződés megalapozatlan voltát. Briand francia miniszterelnök és külügyminiszter pedig ugyanitt elismerte: a magyar határok meglehetősen önkényesen lettek megvonva. A határ bizonyos érdekeket sért, és bizonyos kiigazításokra lesz szükség.

Az angol parlamentben 1920. március 25-én Captain Elliot, 30-án pedig a felsőházban lord Newton, viscount Bryce, lord Montagu, lord Sydenham, lord Weardale, margues of Creewe szólaltak fel Magyarország érdekében. 1921. májusában még mindig a ratifikációs viták voltak napirenden, amikor hatvan képviselő petícióban követelte a szerződés ratifikálásának megtagadását. A ratifikáció végül csak a Millerand-kísérőlevél létezése miatt került elfogadásra.[11]

A magyar külpolitikát a II. világháború végéig egyértelműen a határrevíziós törekvéseknek rendelték alá, a vezető politikában a „mindent vissza” hívei többségben voltak a kompromisszumra is hajlandókhoz (például a székely-magyar korridort követelőkhöz) képest. Horthy azonban óvatosan közelítette a kérdést, és az apró lépésekben, de mindenkelőtt Anglia segítségében bízott. Az ország hangulatának felidézésére: „... Megnyomorították a németet, a bolgárt és törököt is. De... azoknak levágták egy-egy ujját, a magyarnak pedig kezét, lábát.”[11]

A fegyverkezési és egyéb korlátozásokat 1937-ben felmondta a magyar kormány, lényegében visszhang nélkül. Az elveszített területek egy részét a II. világháború előtt és alatt a Bécsi döntésekkel (1938 és 1940), illetve német szövetségben fegyveres akciókkal az ország visszaszerezte. Az I. Bécsi döntéssel a Felvidék és Kárpátalja déli többségében magyarlakta részét, Csehszlovákia német elfoglalásakor Kárpátalját, a II. Bécsi döntéssel Észak-Erdélyt, Jugoszlávia német lerohanását követően pedig Muraközt, Muravidéket, Dél-Baranyát és a Bácskát.

Az 1947-es Párizsi békeszerződés visszaállította az 1937-es határokat, de három Pozsonnyal szemben lévő falu, Oroszvár, Horvátjárfalu és Dunacsún, az ún. Pozsonyi hídfő átkerült Csehszlovákiához, hivatalosan azért, hogy Pozsony további fejlődéséhez, növekedéséhez elég terület legyen a Duna déli oldalán. (Ez tette később lehetővé a Bős-nagymarosi vízlépcsőnél a Duna egyoldalú szlovák elterelését.) Azóta Magyarország területe – apróbb kölcsönös területi kiigazításoktól eltekintve – nem változott.

A II. világháborút lezáró szerződésekhez nem társultak kisebbségvédelmi jegyzékek. Csehszlovákiában a magyar ajkú lakosságot a kollektív bűnösség elve alapján kezelték. A délszláv háború idején a volt Jugoszlávia területéről a korábban ott élt magyarok egy része is áttelepült az anyaországba.

wikipedia - barikad.hu