Elég volt a banki uzsorából!
Az interneten terjed pár napja egy levél, amelyben az OTP Bank által Magyarországon és Romániában a személyi kölcsönökre alkalmazott hitelkamatokat hasonlítja össze. A magyaroknak felszámítandó teljes hiteldíj mutató 32,27 százalék, míg a románoknál csupán 14,85 százalék. Az adatok helyességéről mindenki meggyőződhet az említett pénzintézet magyar és román honlapján, jelentette ki a Jobbik szakpolitikusa. A honatya leszögezte, a példa is kiválóan mutatja, hogy a hazai bankszektor olyan mértékben szemtelenedett el a korrupt és alkalmatlan kormányzatok – beleértve a másfél éve kormányzó második Orbán-kormányt is – cinkos hallgatása közben, hogy az Európai Unión belül ezt csak Magyarországon merik megcsinálni. Dr. Lenhardt Balázs úgy fogalmazott: egyértelmű és határozott jogszabályok helyett nem önkéntesen alkalmazandó bankkódexet kell elfogadni, miként a devizahitelesek helyzetének megoldását sem a kereskedelmi bankokkal folytatott egyeztetésektől lehet várni. Hozzá tette, miközben a bankok a rájuk kivetett bankadó, majd az esetleges rögzített árfolyamon történő végtörlesztés lehetősége miatt – amellyel a feltételek miatt alig fognak tudni élni – folyamatosan arról panaszkodnak, hogy a nyereségük csökkentése veszélyezteti az egész hitelezési rendszert, fehéren-feketén kiderült, hogy Európában a magyarokat sarcolják meg legjobban. A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy azonnal alkosson olyan jogszabályokat, amely véget vet a magyar emberek bankok általi megsarcolásának, és értésére adja a bankszektornak, hogy Magyarországon sem lehet dupla haszonkulccsal dolgozni! – Jelentette ki Lenhardt Balázs
Cs.G. – barikad.hu |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR















A Jobbik megdöbbent azon a pofátlan banki magatartáson, amit a legnagyobb magyarországi pénzintézet is követ a magyar lakosság maximális kifosztása érdekében – közölte Dr. Lenhardt Balázs, jobbikos országgyűlési képviselő.











