Lehet más a kopogtatócédula-gyűjtés? - Hamis ajánlószelvényeket adott le az LMP?

|

Menyhért Mészáros László, a belpol.hu hírportál főszerkesztője szerint hamis ajánlószelvényeket adott le az LMP. Elmondása szerint informátora egy kukában talált 10-15 darab ajánlószelvényt, melynek a széle meg volt égetve. Állítása szerint azért, mert így akarták megsemmisíteni a cédulákat, melyek mindegyike annak a Csiba Katalin Gyöngyi, hetedik kerületi LMP-s képviselő-jelöltnek a nevére szól, aki nem sokkal a határidő lejárta előtt tudta csak összegyűjteni a szükséges 750 darab ajánlószelvényt.

Menyhárt elmondása szerint már akkor észlelte, hogy valami nincs rendben a cédulákkal, mikor először kézbe vette, hiszen érezhetően keményebb papírra nyomtatták, mint az eredetit, és a perforált Magyarország térkép a jobb felső sarokban is sokkal láthatóbb.

Az újságíró legelőször Állami Nyomdához fordult, ám onnan elküldték, ezt követően pedig szakértők vizsgálták meg a papírokat, akik egybehangzóan azt állították, hogy az ajánlószelvények hamisak. A főszerkesztő ezek után megpróbálta felkeresni azokat az állampolgárokat, akik a cédula adatai szerint Csiba Katalinra adták le voksukat. „Hármat sikerült megtalálnom közülük, ketten azt mondták, ők nem az LMP-nek adták a kopogtatócédulát, egyikük pedig nem akart nyilatkozni”.

Menyhárt bejelentése után a sajtó kíséretében átment az Önkormányzati Minisztérium Nádor utcai épületéhez, ahol az Országos Választási Iroda egyik munkatársának átadott 11, nagy valószínűség szerint hamis ajánlószelvényt, melyet jegyzőkönyvben rögzítettek, az OVI munkatársa pedig kijelentette, hogy csütörtökön terjesztik be az Országos Választási Bizottság elé az ügyet.

barikad.hu

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...