Sólyom megőrült: Szerinte Vona "a hazugságot fogja képviselni az Országgyűlésben"Sólyom László köztársasági elnök szerint a parlamentarizmust csúfolja ki az a képviselő, aki az Országgyűlés alakuló ülését jogszabálysértéssel zavarja meg, tudva, hogy a hatályos rendelkezések nem adnak módot ennek fizikai megakadályozására. Sólyom László az MTI-nek elküldött közleményében péntek délután arra reagált, hogy az új Országgyűlés képviselőinek eskütétele idejére Vona Gábor Jobbik-elnök levette zakóját és gárdamellényben mondta el az eskü szövegét. A mellény hátoldalán hímzett oroszlán, az elején árpádsávos pajzs volt. A köztársasági elnök úgy fogalmaz: minden országgyűlési képviselőnek be kell tartania a jogszabályokat, akármit is gondol e szabályokról vagy alkotmányosságukról. "A parlamentarizmust csúfolja ki az a képviselő, aki az Országgyűlés alakuló ülését jogszabálysértéssel zavarja meg, tudva, hogy a hatályos rendelkezések nem adnak módot ennek fizikai megakadályozására. Ez a méltatlanság azonban visszahull őrá, s mindenestől a múlthoz sorolja őt" - olvasható. Sólyom László szerint ha a Jobbik frakcióvezetője a jogsértéssel kérkedve esküszik a jogszabályok betartására, "hamis esküjével a hazugságot fogja képviselni az új Országgyűlésben". Ha a jogszabályok értelmezésére és kiskapuira hivatkozik, olyan magatartás megtestesítője lesz a parlamentben, amelyet hatalmas választói többség elvetett, mikor a rendet, a normák betartatását és az ügyeskedés végét követelte - rögzíti az államfő. MTI |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























