Sajátos vörös történelemóra: a Szent Koronára esküt tenni a Holokausztot idéziA szocik számára önkényuralmi jelképA szocik számára önkényuralmi jelképSajátos, a "legszebb" ötvenes éveket idéző történelem órát tartott a tudatlan közvélemény számára Varga László. Az MSZP politikusa felvilágosított mindannyiunkat arról, hogy a Szent Koronára esküt tenni fasiszta dolog, hiszen utoljára Szálasi Ferenc tett ilyet. Az MSZP nem szavaz meg olyan előterjesztést, amely alapján a Jobbik elnökölheti az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, egyben felszólítja a jobbikos képviselőket, hogy ne tegyenek a Szent Korona előtt esküt, mert az sokakban Magyarország legsötétebb vészkorszakát idézheti fel. Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken az Országgyűlés alakuló ülése előtt a parlamentben kérdésre válaszolva azt mondta: különvéleményt fűztek az alakuló üléssel kapcsolatos politikai megállapodáshoz, amelyben a bizottsági struktúrát elfogadták, de jelezték, hogy elfogadhatatlannak tartják a Jobbik nemzetbiztonsági bizottságban való részvételét. Hangsúlyozta: nem szavaznak meg olyan előterjesztést, amely alapján a Jobbik elnökölheti a nemzetbiztonsági bizottságot. Varga László szerint az MSZP nem állapodott meg a Jobbikkal a bizottsági elnöki posztokról, és a szocialistáknak nincs mit egyeztetniük a párttal, amelyet szélsőségesnek tartanak. A szocialista politikus közölte: az MSZP fontos nemzeti ereklyének tartja a Szent Koronát, de azt gondolja, hogy aki erre tesz esküt sokak érzékenységét sérti az országban. Hozzátette: a Szent Koronára utoljára Szálasi Ferenc tett esküt, ezért felszólítják a Jobbikos képviselőket, álljanak el szándékuktól. Határozottan felszólítják a többi frakciót is, hogy határolódjanak el azoktól a jobbikos képviselőktől, akik a Szent Koronára tesznek esküt - közölte Varga László. Mint az közismert, ugyanezzel az aktussal kezdte meg működését nol.hu - barikad.hu |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























