Tiltakozik Pintér kijelentése ellen a Jobbik
Pintér Sándor egy újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy szerinte a tömegoszlatásokat irányító Gergényi Péter nem követett el semmilyen törvénytelenséget. Mint ismeretes, nemcsak a magyar, hanem a világsajtót is bejárták a véres erőszakba torkollott tömegoszlatás megrázó felvételei és Bencze József, a jelenleg is hivatalban levő országos rendőr-főkapitány maga is bocsánatot kért a nyilvánvalóvá vált súlyos jogsértések miatt. Ennek ismeretében különösen visszás, hogy az elszámoltatást ígérő Fidesz-kormány leendő belügyminisztere máris a szemkilövető főrendőrök mentegetésén fáradozik. Ez az eset is jól mutatja, mennyire csak szólamok voltak a Fidesz elszámoltatásra tett ígéretei. Nyilvánvaló, hogy sem az MSZP és a Fidesz gazdasági holdudvarainak közös mutyiügyleteiben, sem pedig a Pintér volt üzlettársát, Gergényit érintő vizsgálatok alkalmával nem számíthatunk a leendő Fidesz-kormány feltáró, elszámoltató munkájára. A jövő hét péntekén megalakuló új Országgyűlésben a Jobbik Magyarországért Mozgalom lesz az egyetlen olyan erő, amelynek nincs takargatnivalója, és minden erejével a rendszerváltás óta elmaradt számonkérés megvalósításán dolgozik majd. Volner János barikad.hu |
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR



























